Szilveszteri számvetés
Éjfélkor elsírta magát. A kristálypoharakban aranyló buborékok röpködtek, a többiek koccintottak, neki meg vastag, meleg patakokban folytak a könnyei. Nem próbálta visszatartani, hadd potyogjon poharába, keze fejére. Nem is tudta igazán, mi a baj. Valami homályos érzés tolult fel benne, a torkát szorongatta, utat keresett, hogy felszínre törhessen. Ritkán sírt, de most hagyta, hogy a keserű befelé fordulás eluralkodjon rajta. Kicsit még dédelgette, ringatta is magában. Jól esett. És ha jól esik, akkor kell is. Mindennek megvan a maga értelme, értéke, legyen az érzés, gondolat, élő vagy élettelen anyag. Erre tanították a szülei, ezt szokta meg később is, gyerekeit is így tanította. Mindent meg kell becsülni, semmit nem szabad elpocsékolni, a tiszteletre méltót tisztelni kell, a megköszönni valót meg kell köszönni. Egész életében így élt, ennek köszönheti mindenét, amije van.
Egyvalamivel nem tudott takarékoskodni soha : saját magával. Korán adta át magát a természet erőinek is, sokat vállalt, teljesített, boldogan tette. Nyitott szívvel, kitárt lélekkel osztogatott. Nem kerített nagy feneket a dolognak, természetesnek vette, hogy ami szívében, fejében, testi erejében rejlik, azt használnia kell. Csendesen szerényen tette mindezt, mindenféle önreklám nélkül. Aztán, egyszer csak úgy érezte, hogy kifosztotta magát. Ereje meggyengült, türelme elfogyott, szíve, feje kiürült. Szűkebb környezetében, a családban továbbra is boldognak érzi magát, de a tágabb környezettel, a világgal már nem tud megbékélni. Mindennek pénzíze, pénzszaga van; mások érdemeket hajhásznak, ő meg elherdálta magát. Nem úgy adta oda értékeit, ahogyan azt kellet volna : hivatalos rang, dicsekvés, ellenérték nélkül, így nem is becsülték azokat. Elfogadták, elvették, vagy észre sem vették, sokszor nem is értették, használták, vagy nem, vagy a saját képükre faragták, és elfelejtették. Önzetlenül adta, nem kívánt érte semmit, mégis, mikor nagy ritkán maga is kérni kényszerül, elborzad, micsoda falakba, paragrafusokba, irigységbe, nemtörődömségbe, értetlenségbe, érdekek harcába ütközik. Neki csak az adakozás öröme adatik? Járni nem jár érte semmi? Lassan-lassan kiábrándulttá válik. Valahányszor egy tapasztalattal lesz gazdagabb, egy illúzióval mindig szegényedik. Hát érdemes akkor? Mindennek megvan a maga értelme, értéke? Nem értelmetlenül ajándékozgatja magát?
Most is tékozol. Háta mögé dob egy újabb évet. S csak reménye van rá, hogy talán valaki felszedegeti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése