Vecsey Kiss Mária: Katica

Vecsey Kiss Mária: Katica

Katica édes kicsi lány volt. Csörfös szája be nem állt, piros pofijával, röpködő copfjaival az udvar kedvence lett. Ide szaladt, oda futott, mindent tudott, mindent látott, minden lében kanál volt, de tündéri erőszakosságával senkit nem zavart, mert mindenki szerette.

Pajtásai szívesen játszottak vele, mert mindig tudott valami újat, érdekeset, vele soha nem unatkoztak. De leginkább a nagyok társaságában érezte jól magát Katica. A kamaszfiúk mord ábrázata felderült, ha meglátták a kislányt; barackot nyomtak a fejére, vagy felkapták, megforgatták, ide-oda dobálták, élvezték gyerekes odaadását, csimpaszkodó ragaszkodását, gyöngyöző kacagását. Vele mindent lehetett csinálni, semmitől sem félt. Bátran ült fel a biciklikormányra és nagyokat sikkantott, amikor a fiúk centikre álltak meg vele a házfal előtt. Fel lehetett tenni a körtefa legmagasabb ágára, felhajtani a hintán egészen ütközésig, tengerészcsomót kötni kezére, lábára, bezárni a sötét pincébe; mindent jó játéknak vett, telhetetlen vággyal még többet követelt.

Anyja nagyszájú, házsártos teremtés volt, összeveszett már minden szomszédasszonnyal. Ha valamire szüksége volt, mindig a kislányt küldte: eredj át Galambosékhoz, kérj tőlük két tojást! És Galambosnénak nem volt szíve azt mondani a mosolygós, élénk szemű lánykának, hogy: nincs, inkább a kezibe nyomta a kért tojásokat. Szaladt is velük Katica büszkén; néha előfordult a nagy igyekezetben, hogy a kelleténél kicsit jobban megszorította a zsákmányt, és annak „kifolyt a leve”. Kapott is érte anyjától egy nagy frászt, de még ezen sem kesergett. Csak az apja tudta elszomorítani.

Boldogan szaladt eléje, amikor a munkából hazajött, de az rá se nézett. Merev arccal, kifejezéstelen szemekkel tért ki előle, és bizonytalan lépteit a lépcsőházajtó felé vette.

    - Édesapu haragszik - szegte le a fejét a kislány.

    - Miért haragudna?

    - Azért, mert rossz vagyok.

Édesapu egyszer aztán „haragjában” gutaütést kapott. Két cimborája húzta haza a söntésből. Lefektették az ágyra, orvost hívtak, de már nem tért magához.

Katica is felnőtt. Nagydarab, tenyeres-talpas asszony lett belőle. Gyerekeit úgy veri, mint szódás a lovát, és úgy ordítozik velük, mint egy kocsis. Apjuk nincs, mert Katicához annak idején ki-be jártak a fiúk, férfiak, a gyerekek úgy pottyantak az ölébe, hogy azt sem tudja, melyik ágról szakadtak.

    - Majd megnőnek – mondogatja. - Ahogy megnőttem én is.