Kicsi madár

Szintén a „Z-füzetek” sorozat tagja a „Kicsi madár” című prózakötetem, amely harminchét, verstömörségű kisprózát tartalmaz. Az sem véletlen, hogy műfajként a „tárcát” jelölte meg a kötet szerkesztője, mert újságíró is lévén, nem idegen tőlem a szépirodalom és az újságírás közötti egyensúlyozgatás. A Könyvtárellátó Közhasznú Társaság ajánlója:

Vecsey Kiss Mária: Kicsi madár

„Amint az a karcsú kötet ajánlásából is kitűnik, a szerző későn kezdett el írni, hiszen az élet egyéb területein (családanyaként, munkában) kellett maximálisan helyt állnia. Ám a kötetbe válogatott tárcák azt mutatják, hogy ez az időszak kiérlelte mondanivalóját. A három ciklusba (Az írás bűvölete; Falánk tehenek; Régi óra halkan jár) rendezett, rövid, többnyire alig egyoldalas írások az ötven esztendő élettapasztalatával bíró asszony gondolatainak esszenciái. A verstömörségűvé formált, gondolatgazdag prózában a szerző kerüli a cirkalmas körmondatokat, az asszonyos locsogást. Pontosan fogalmaz, és ezzel a tömörséggel éri el a célját, az olvasó pontosan megérti, miféle „filozófia” rejlik a Katica, a Májusi cseresznye, a Szirénhang, a Kicsi madár, A falu, a Csillag és más írásainak mélyén.”

Félúton

Baranyi Ferenc ajánló soraival jelent meg első verseskötetem 1997-ben „Félúton” címmel, Balatonalmádi város alapítványának kiadásában:

„Vecsey K. Mária vers-tömörségű kisprózáitól, póztalan, áttetsző költeményeitől azt kaptam, amit a mostanság divatos költők „attrakciói”már régóta nem nyújtanak nekem: tiszta érzések tisztító hatású megfogalmazását. Lehengerlő őszinteséget. Megható kitárulkozást. A lélek csöndjét.”

Még ebben az évben kaptam a balatonfüredi Quasimodo költői versenyen egy elismerő oklevelet „Ki talál meg engem?” című versemért. E két esemény erősített meg abban, hogy érdemes komolyabban foglalkoztatni e képességemet.

E (legszebb küllemű) kötetem minden darabja elfogyott sajnos, második verseskötetem („Eltáncolt nyár”) azonban több versét is tartalmazza.

Vecsey Kiss Mária

Ki talál meg engem

Ha át is viszi foga közt a túlsó partra,
szerelem - lesz-e, aki még vágyódik arra?
Aki - nem imád - hallja a tücsök-hegedűt,
vagy el akarná rettenteni a keselyűt?
A hajaknak, verőereknek, attól félek,
nem akad fal, amiben megeredhetnének,
és hiába is feszülnék föl valahányra,
ha senki nincs, ki kíváncsi a szivárványra;
dúlt hitből lett hitetlenségtől ledől máris
a káromkodásból állított katedrális.
És ki öleli meg a lágy hantú mezőket,
amivé sírnom kell kemény sziklacsípőket?
A szívemen koloncok lógnak, vaskos súlyok,
s ki talál meg engem, ha magam mögé bújok?

Eltáncolt nyár

A „Z-füzetek” sorozatban, 2003-ban megjelent „Eltáncolt nyár” hatvannégy lírai költeményt tartalmaz. A terjesztő – a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság – a következőkkel ajánlotta:

Vecsey Kiss Mária: Eltáncolt nyár

'Kis túlzással azt is mondhatnánk, „régi költő” jelentkezik a 21. század elején, olyan poéta, aki nem kortársaihoz, hanem a száz évvel ezelőtti első Nyugat-nemzedék tagjaihoz áll közel, legközelebb talán Tóth Árpádhoz. Hagyományos témái - a természet, a szerelem, a létezés végső kérdései – rezignált hangulatú, a belenyugvás derűjét árasztó, jambikus lejtésű, kifinomult stílusú, veretes formájú költeményekben jelennek meg. Szenzibilitás és fölidéző hatású képiség, hajszálpontos ábrázolás és választékos stílus jellemzi verseit, amelyek a meglátott szépségek hű másolatai. Érett és csiszolt líra ez, csakugyan a Nyugat-hagyomány folytatása – főképp a természet- és tájversekben (A pillanat töredéke; Illúzió; Nyárvég; Havazik stb.). Impresszionista látványelemekből bontja ki a költőnő leheletfinom természeti képeit, azaz a maga lelkének lenyomatait. Vecsey Kiss Máriának nincsenek nagy ambíciói, nem akarja a világmindenség kérdéseit versbe szőni, erről vall a kötet mottóversében (Előszóra) is. Csak az évszakokról (a Kis tüzek című fejezetben), az érzelmekről (a Sikolts szívemben), az elmúlásról (az Innen, s túl darabjaiban) sző finom képeket, áttetsző, fátyolos darabokat, miközben vissza-visszautal költőelődeire, pl. Csokonaira vagy Pilinszky Jánosra. A hagyományos irályú, klasszicizáló formakultúrájú, elégikus-melankolikus tónusú, szép versek kedvelőinek való kis kötet.”

Vecsey Kiss Mária

Illúzió

Illatos réteken járok,
kezemhez érnek nyurga virágok,
talpamat fű szúrja, nem bánom,
ruhám sincs, nem baj, nem fázom.
Fejem a fénybe emelem,
nyári szél gomolyog velem,
fölkap a virágok fölé,
bólogató, hűs fák köré.
Sóhajtásom bodorodó felhő,
madárhangját küldi felém az erdő,
fülembe suttogva beszél,
lágyan simogat a szél,
megforgat, szétszór a légbe,
és elúszik velem az égbe…

....

Vecsey Kiss Mária

Kis tüzek

Kis tüzek égtek a nyárban.
Sarkukba kuporodtam hűvös éjszakán.
Röpke szikrák pirosában
a szívem is megperzselődött parazsán.
Ám utolsó öleléssel
a nyár ellobbant, s ahogy az ősz érkezett
- fájó, nyirkos érintéssel -,
forró lázat csiholt kis tüzeim felett.

....

Vecsey  Kiss  Mária

Innen, s túl

Meghallod-e már azt a hangot:
évre az év hogyan fordul;
ahogy lebeg a nagy vízen át

fényre az árny mint csikordul?
Tudod-e már, milyen a zajban
a csönd sóhaját hallani?
Tudsz-e már magadból valamit
magadnak is megvallani?
Érzed-e már az alkony szagát
elomolva a rét fölött?
Egy madár szárnya-suhogását
– az imént még itt röpködött?
Bíborkárpit az éjszakában
meglátod-e merről hasad?
Ha Isten lenéz a nagy égből,
megsejted-e benne magad?
Féled-e még, ha zörög a zár,
ha a kilincs megcsikordul,
s lebegve száll a nagy vízen át
árnyba a fény, ahogy fordul?

Vecsey Kiss Mária: Éjféli misén

Éjféli misén


Ó, boldog gyerekkor!
- az idő tőlem is elorozta -,
amikor a karácsonyfát még a Jézuska hozta.
A csengettyűt angyalok rázták,
és a felnőttek buzgón magyarázták,
hogy jó voltam, ezért a szép játék,
az enyém itt minden ajándék.
És, mint aki csodát lát,
bámultam a fénylő fát.
A ropogó hóban szüleimtől kísérve
boldogan mentem az éjféli misére.
Most megint itt vagyok,
a szívem ugyanúgy dobog,
mert egyszerre zeng föl száz torok,

és üdvözülten megszólal a "Pásztorok".

Vecsey Kiss Mária: Szilveszteri számvetés

 Szilveszteri  számvetés

    Éjfélkor elsírta magát. A kristálypoharakban aranyló buborékok röpködtek, a többiek koccintottak, neki meg vastag, meleg patakokban folytak a könnyei. Nem próbálta visszatartani, hadd potyogjon poharába, keze fejére. Nem is tudta igazán, mi a baj. Valami homályos érzés tolult fel benne, a torkát szorongatta, utat keresett, hogy felszínre törhessen.  Ritkán sírt, de most hagyta, hogy a keserű befelé fordulás eluralkodjon rajta. Kicsit még dédelgette, ringatta is magában. Jól esett. És ha jól esik, akkor kell is. Mindennek megvan a maga értelme, értéke, legyen az érzés, gondolat, élő vagy élettelen anyag. Erre tanították a szülei, ezt szokta meg később is, gyerekeit is így tanította. Mindent meg kell becsülni, semmit nem szabad elpocsékolni, a tiszteletre méltót tisztelni kell, a megköszönni valót meg kell köszönni. Egész életében így élt, ennek köszönheti mindenét, amije van.

    Egyvalamivel nem tudott takarékoskodni soha : saját magával. Korán adta át magát a természet erőinek is, sokat vállalt, teljesített, boldogan tette. Nyitott szívvel, kitárt lélekkel osztogatott. Nem kerített nagy feneket a dolognak, természetesnek vette, hogy ami szívében, fejében, testi erejében rejlik, azt használnia kell. Csendesen szerényen tette mindezt, mindenféle önreklám nélkül. Aztán, egyszer csak úgy érezte, hogy kifosztotta magát. Ereje meggyengült, türelme elfogyott, szíve, feje kiürült. Szűkebb környezetében, a családban továbbra is boldognak érzi magát, de a tágabb környezettel, a világgal már nem tud megbékélni. Mindennek pénzíze, pénzszaga van; mások érdemeket hajhásznak, ő meg elherdálta magát. Nem úgy adta oda értékeit, ahogyan azt kellet volna : hivatalos rang,  dicsekvés, ellenérték nélkül, így nem is becsülték azokat. Elfogadták, elvették, vagy észre sem vették, sokszor nem is értették, használták, vagy nem, vagy a saját képükre faragták, és elfelejtették. Önzetlenül adta, nem kívánt érte semmit, mégis, mikor nagy ritkán maga is kérni kényszerül, elborzad, micsoda falakba, paragrafusokba, irigységbe, nemtörődömségbe, értetlenségbe, érdekek harcába ütközik. Neki csak az adakozás öröme adatik? Járni nem jár érte semmi? Lassan-lassan kiábrándulttá válik. Valahányszor egy tapasztalattal lesz gazdagabb, egy illúzióval mindig szegényedik. Hát érdemes akkor? Mindennek megvan a maga értelme, értéke? Nem értelmetlenül ajándékozgatja magát?

    Most is tékozol. Háta mögé dob egy újabb évet. S csak reménye van rá, hogy talán valaki felszedegeti.

Vecsey Kiss Mária: Szerelem

Szerelem

A szerelem égi csoda, a legszebb talány:
tündérkert, tündér benn a fiú is meg a lány;
a kert tele van madárral, dallal, virággal,
langymeleg szellő játszik a virágos ággal…
E csodát semminek ne engedd rombolni szét,
élvezd ki minden zamatát, illatát, ízét,
hirtelen gerjedő vágyadnak ne adj utat,
az érzés, ami bűvöl, úgyis utat mutat!
Várd meg a nyarat, mire a virág kibomlik,
míg a hófehér szirom magától leomlik,
s, ha beérett a gyümölcs, szürcsöld mámorosan,
és öleld szerelmedet szorosan, szorosan.

Könyvbemutatókon (képek)

Vermes Éva, Veszely Lajos, Baranyi Ferenc és jómagam (balról jobbra)