Magamról

Saját fotó
Balatonalmádi, Veszprém, Hungary
A Vecsey Kiss Mária (Vecsey K. Mária) név, amin publikálni szoktam, lánykori nevem (Kiss Mária) és asszonynevem (Vecsey Körmendi Istvánné) kombinációjából jött létre. Ezen a néven jelennek meg könyveim, fordításaim, újságcikkeim. Első verseskötetem „Félúton” címmel látott napvilágot 1997-ben, ezt követték „Kicsi madár”(próza), „Eltáncolt nyár” (vers) című köteteim, majd két gyerekirodalmi könyvecske következett: „Álomba ringató” (gyerekversek), „Timitomi, Laura és Lilla” (meseregény). A 2010-es Ünnepi Könyvhétre pedig „Kezében a kereszt, oldalán ősi kard” címmel egy - Szent Istvánról, Boldog Gizelláról és Szent Imréről szóló - verses elbeszélő kötetem jelent meg, melyet a Nemzeti Tankönyvkiadó történelmi szépirodalmi kiadványként ajánl a felső tagozatos 5. 6. évfolyam számára. Versfordításaim olvashatók a „Szép versek szép köntösben” sorozat, osztrák és skandináv szerelmes versek bársonyborítású könyvecskéiben.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2012/02/19

Álomba ringató


„Álomba ringató” című gyerekvers-kötetem óvodásoknak és kisiskolásoknak szól. A verseket magam írtam, az illusztrációkat a lányaim – Andrea és Szilvi - készítették, mégpedig úgy, hogy a rajzok kiszínezhetők, továbbrajzolhatók legyenek, és a kis „olvasók” is részt vehessenek az „alkotásban”. A szerkesztésben pedig fiaim  – Ákos és Zoltán – voltak a segítségemre, így igazi családi munkává válhatott ez a kis könyv.....



Költögető

Kelj föl te hétalvó!
Csörgött már az óra,
kukorékolt a kakas is
pontban virradóra;
kidugta a fejét a nap,
ott pislog az égen,
fölébredtek a tyúkok is,
kapirgálnak régen;
megfőtt a kakaó,
vajas már a kifli,
csak az álmos két szemedet
ki kellene nyitni.
Mosd meg a fogadat,
húzzad a cipődet,
de az orrod ne lógasd úgy,
felsöpri a földet!
Ébredj világ lustája,
készülj indulóra,
a holnapi álmaidat
tedd a takaróra!

Timitomi. Laura és Lilla



Timitomi kicsit izgága, de jókedvű, szeretnivaló kisfiú. Két családja és két kislánytestvére van. Egyik családban anyával, a másikban apával él. A lányok is féltestvérek, hol az egyikkel, hol a másikkal osztja meg gyermeki világát. Mindkét családban szeretet veszi körül, ő is szeret mindenkit, de igazán boldog akkor lenne, ha a két családot egyesíteni tudná. Ez a törekvés mozgatja minden érzelmi rezdülését a hétköznapi és ünnepnapi igaz történeteiben.

A könyvet – tapasztalatszerzés és okulás céljából – nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is ajánlom.

Három születésnap egy tortával


Karácsonyra könyvet kérjetek ajándékba! Addigra már magatok is el tudjátok olvasni a meséket – ajánlja a tanító néni.
De sok minden történt iskolakezdés óta – töpreng Timitomi. Igaz, hogy csak két hónap telt el, de ezalatt megtanulta a betűvetést. Számolni korábban is tudott, most szépen szótagolgat, a nevét is hibátlanul írja már. Kívülről fújja az órarendet, és megtanulta az iskolai házirendet is. Új barátokat szerzett. A múlt héten gyerekzsúrba hívták, Kiskarcsinak volt szülinapja. Az asztalnál a hosszú copfos Zsuzsi mellett ült, mindegyik fiúnak az tetszik a legjobban. Timitominak is tetszik, de nem mondja el senkinek, anyának sem.
Tomi születésnapja is közeleg megint. Mindenki azt kérdezi tőle: - Mit szeretnél kapni? Apának focilabdát, papának görkorcsolyát mondott, csak anyának nem válaszolt még. Lilla kirakós kockát kap, megleste, hova dugta el előle anya. A legmagasabb polcra. Lili persze nem éri föl, de ő igen. Fölkapaszkodott a szekrény peremére, a lábával kitámasztotta magát az alsó polcon, már csak ügyesen le kellett ugrani a dobozzal. Visszatenni sokkal nehezebb volt, a kockákkal teli dobozzal a kezében nem tudott kapaszkodni, más módszerhez kellett folyamodni. Fölállt az asztalra, fölhúzódzkodott a szekrény tetejére, és onnan kandikált be a felső polcra. Ahogy előrehajolt, hogy a helyére tegye a játékos dobozt, a szekrény megbillent. Timitomi nagyon megijedt, szerencse, hogy ki tudta magát egyensúlyozni azzal, hogy hirtelen visszaugrott. Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha fölborul az a nagy böhöm szekrény.  Hogy Laura mit fog kapni, azt nem tudja. Biztosan képeskönyvet, abból aztán olvashat kedvére. – Bla-bla-bla-bla – halandzsázik folyton, és a képeket mutogatja pici ujjaival.
Golyószórós puskát kérjek, szirénázó biciklicsengőt vagy irányítható repülőt? – tanakodik Timitomi. Aztán hirtelen odafordul anyához.
-         Már tudom, mit szeretnék a születésnapomra.
-         Halljuk!
-         Egy tortát.
-         Azt mindig kapsz. Még mit szeretnél?
-         Mást nem, csak egy tortát.
-         Hogyan? – lepődik meg anya.
-         Anya nem érted? Most nem két tortát, mint tavaly, hanem csak egyet – magyarázza Timitomi.
Anyának megrebben a szeme. – Hívjuk meg őket? – kérdezi gyanakodva.
-         Igen – bólint a kisfiú -, kitaláltad.
-         Azt nem lehet – rázza a fejét anya. – Apa már Dalmával él meg Laurával, nem velünk.
-         De akkor is. A születésnapomra. Légy szíves! – könyörög Timitomi.
-         Neki mondtad már? – enyhül meg anya.
-         Még nem, de telefonálok.
-         Hát jó. Ha apa beleegyezik.
-         Beleegyezik. Meg Dalma meg Laura is – egészíti ki anyát Tomi. – Azt szeretném, ha mindenki itt lenne. Meghívjuk mamát és papát is. Egy tortánk lesz mind a hármunknak – kuncog a kisfiú, mert előre elképzeli, hogyan fújja majd el egy szuszra az összes gyertyát a lányok orra előtt a nagy, közös tortán.

2012/02/18

Szent István ünnepén (2011)

A Magyar Katolikus Rádió 2011. augusztus 20-án 10.34 perctől, a hírek után közvetítette Vecsey Kiss Mária: "Kezében a kereszt, oldalán ősi kard" című, Szent Istvánról, Boldog Gizelláról és Szent Imréről szóló verses, történelmi elbeszélő müvét Lázár Csaba felolvasásában, zenei összekötésekkel. Hangmérnök: Horváth János. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rendező: Sárospataki Zsuzsanna.


„Nemes példaadás" – „tiszta hazafiság" – „Mintha csak egy mondát olvasnánk, olyan szépen és könnyedén gördülnek a sorok egymás után, s lágy dallamuk szinte révületbe ejt minket, mint valami gyermekdal." – „Mély, lényeges, és a végső feledéstől megmentendő értékekre világít rá" - írja e szavakat Vecsey Kiss Mária István királyról, valamint Gizella királynéról, és fiukról, Imréről írott elbeszélő költeményéről a Nemzeti Tankönyvkiadó főszerkesztője, Valaczka András annak a 2010-ben megjelent kötetnek fülszövegében, amely kötet tartalmazza nemcsak az említett verses alkotást, hanem annak dramatizált változatát is. A Nagy Sándor Zoltán grafikusművész által szépen illusztrált kiadvány címe: Kezében a kereszt, oldalán ősi kard. Augusztus 20-adikán, szombaton 10 óra 34 perckor Lázár Csaba tolmácsolásában szólal meg Rádiónkban a mű, melyről a könyv hátsó borítóján Baranyi Ferenc költő így fogalmaz:
„… századok ködén is átsütő állócsillagok alá csalogatja az olvasót" a szerző, Arany János trilógiájára emlékeztető, „szabályos tizenkettesekben" írott költeménye. „Egy eltemetett, idejétmúltnak bélyegzett műfajt frissített fel. És nem csupán múltidézés ez a míves munka, hanem ösztöke is: arra buzdítja a mai magyarokat, hogy ne váljanak méltatlanná Szent István királyhoz, akinek volt képessége meghallani a kor parancsát, s európaivá tett egy nomád népet. Bátorítsa ez a könyv azokat, akik … azon fáradoznak, hogy ne csak uniós tagsága miatt neveztessék európainak ez a nemzet." Keszey János, Balatonalmádi polgármestere így méltatja az ott élő szerző művét, ill. a megjelent kötetet: „A borító rézkarc és a belső grafikák művészi értéke ízlésfejlesztő. Legfőbb erénye pedig mindenek előtt a példa, dicső királyunk tiszteletére, megbecsülésére nevelés.

Egy könyv és illusztrációi Vörösberényben

Vecsey Kiss Mária költővel és Nagy András Zoltán grafikusművésszel Kemény András, a Papirusz Book kiadó vezetője beszélgetett a Magtár Borok Házában 2011. március 11-én este. A hangulatosan berendezett épületben sokan tisztelték meg jelenlétükkel a Szent Istvánról, Boldog Gizelláról, Szent Imréröl szóló, "Kezében a kereszt, oldalán ösi kard" címü kötet bemutatóját.

Keszey János, Balatonalmádi polgármestere, a könyvben írt előszavában a következő gondolatokat jegyezte: 'Maroknyi nép vagyunk Európában. De vagyunk, és nem voltunk. Illyés Gyula meg így fogalmazott: "ezer esztendőket még a népek is csak csodák révén élhetnek." Több mint ezer esztendeje lakjuk ezt a földet, és létezik a magyar állam. Népünk történelmének meghatározó szakasza volt a 10-11. század, a magyar állam megalapítása, az államalapító Szent István király, az uralkodásban méltó társa Boldog Gizella és uralkodásra nevelt fiúk Szent Imre herceg élete. Városunk Balatonalmádi Szent István városa lett, melyre méltán vagyunk büszkék. Szent jobb kápolnánk a történelem vészterhes viharaiban is méltó őrzője az ereklyéknek, ápolója hagyományinknak.'

A kötet szerzöjének, Vecsey Kiss Mária költönek, az illusztrátor Nagy Sándor Zoltán grafikusmüvésznek és a Papirusz Book kiadó vezetöjének, Kemény Andrásnak kedves, közvetlen beszélgetéséböl a hallgatóság bepillantást nyerhetett a mü keletkezésének körülményeibe, a környék témához kötödö kultuszába, a szerzök terveibe, életüknek, munkáiknak részleteibe. A könyvbemutatót a történelmi verses elbeszélésböl készült bemutató és a minden széket elfoglaló érdeklödök baráti beszélgetése zárta a családiasan megterített asztalok mellett.

A beszélgetést követően a Tálentum Csoport árnyjátékos előadását láthatták az érdeklődők, Szerdahelyi Izabella vezetésével
Nagy Sándor Zoltán grafikusművész kiállított illusztrációit láthatták az érdeklödök a Magtárban

Vecsey Kiss Mária: Katica

Vecsey Kiss Mária: Katica


Katica édes kicsi lány volt. Csörfös szája be nem állt, piros pofijával, röpködő copfjaival az udvar kedvence lett. Ide szaladt, oda futott, mindent tudott, mindent látott, minden lében kanál volt, de tündéri erőszakosságával senkit nem zavart, mert mindenki szerette.
Pajtásai szívesen játszottak vele, mert mindig tudott valami újat, érdekeset, vele soha nem unatkoztak. De leginkább a nagyok társaságában érezte jól magát Katica. A kamaszfiúk mord ábrázata felderült, ha meglátták a kislányt; barackot nyomtak a fejére, vagy felkapták, megforgatták, ide-oda dobálták, élvezték gyerekes odaadását, csimpaszkodó ragaszkodását, gyöngyöző kacagását. Vele mindent lehetett csinálni, semmitől sem félt. Bátran ült fel a biciklikormányra és nagyokat sikkantott, amikor a fiúk centikre álltak meg vele a házfal előtt. Fel lehetett tenni a körtefa legmagasabb ágára, felhajtani a hintán egészen ütközésig, tengerészcsomót kötni kezére, lábára, bezárni a sötét pincébe; mindent jó játéknak vett, telhetetlen vággyal még többet követelt.
Anyja nagyszájú, házsártos teremtés volt, összeveszett már minden szomszédasszonnyal. Ha valamire szüksége volt, mindig a kislányt küldte: eredj át Galambosékhoz, kérj tőlük két tojást! És Galambosnénak nem volt szíve azt mondani a mosolygós, élénk szemű lánykának, hogy: nincs, inkább a kezibe nyomta a kért tojásokat. Szaladt is velük Katica büszkén; néha előfordult a nagy igyekezetben, hogy a kelleténél kicsit jobban megszorította a zsákmányt, és annak „kifolyt a leve”. Kapott is érte anyjától egy nagy frászt, de még ezen sem kesergett. Csak az apja tudta elszomorítani.
Boldogan szaladt eléje, amikor a munkából hazajött, de az rá se nézett. Merev arccal, kifejezéstelen szemekkel tért ki előle, és bizonytalan lépteit a lépcsőházajtó felé vette.
    - Édesapu haragszik - szegte le a fejét a kislány.
    - Miért haragudna?
    - Azért, mert rossz vagyok.
Édesapu egyszer aztán „haragjában” gutaütést kapott. Két cimborája húzta haza a söntésből. Lefektették az ágyra, orvost hívtak, de már nem tért magához.
Katica is felnőtt. Nagydarab, tenyeres-talpas asszony lett belőle. Gyerekeit úgy veri, mint szódás a lovát, és úgy ordítozik velük, mint egy kocsis. Apjuk nincs, mert Katicához annak idején ki-be jártak a fiúk, férfiak, a gyerekek úgy pottyantak az ölébe, hogy azt sem tudja, melyik ágról szakadtak.
    - Majd megnőnek – mondogatja. - Ahogy megnőttem én is.

Kicsi madár


Szintén a „Z-füzetek” sorozat tagja a „Kicsi madár” című prózakötetem, amely harminchét, verstömörségű kisprózát tartalmaz. Az sem véletlen, hogy műfajként a „tárcát” jelölte meg a kötet szerkesztője, mert újságíró is lévén, nem idegen tőlem a szépirodalom és az újságírás közötti egyensúlyozgatás. A Könyvtárellátó Közhasznú Társaság ajánlója:

Vecsey Kiss Mária: Kicsi madár

„Amint az a karcsú kötet ajánlásából is kitűnik, a szerző későn kezdett el írni, hiszen az élet egyéb területein (családanyaként, munkában) kellett maximálisan helyt állnia. Ám a kötetbe válogatott tárcák azt mutatják, hogy ez az időszak kiérlelte mondanivalóját. A három ciklusba (Az írás bűvölete; Falánk tehenek; Régi óra halkan jár) rendezett, rövid, többnyire alig egyoldalas írások az ötven esztendő élettapasztalatával bíró asszony gondolatainak esszenciái. A verstömörségűvé formált, gondolatgazdag prózában a szerző kerüli a cirkalmas körmondatokat, az asszonyos locsogást. Pontosan fogalmaz, és ezzel a tömörséggel éri el a célját, az olvasó pontosan megérti, miféle „filozófia” rejlik a Katica, a Májusi cseresznye, a Szirénhang, a Kicsi madár, A falu, a Csillag és más írásainak mélyén.”

Félúton


Baranyi Ferenc ajánló soraival jelent meg első verseskötetem 1997-ben „Félúton” címmel, Balatonalmádi város alapítványának kiadásában:
„Vecsey K. Mária vers-tömörségű kisprózáitól, póztalan, áttetsző költeményeitől azt kaptam, amit a mostanság divatos költők „attrakciói”már régóta nem nyújtanak nekem: tiszta érzések tisztító hatású megfogalmazását. Lehengerlő őszinteséget. Megható kitárulkozást. A lélek csöndjét.”
Még ebben az évben kaptam a balatonfüredi Quasimodo költői versenyen egy elismerő oklevelet „Ki talál meg engem?” című versemért. E két esemény erősített meg abban, hogy érdemes komolyabban foglalkoztatni e képességemet.
E (legszebb küllemű) kötetem minden darabja elfogyott sajnos, második verseskötetem („Eltáncolt nyár”) azonban több versét is tartalmazza.


Vecsey Kiss Mária
Ki talál meg engem


Ha át is viszi foga közt a túlsó partra,
szerelem - lesz-e, aki még vágyódik arra?
Aki - nem imád - hallja a tücsök-hegedűt,
vagy el akarná rettenteni a keselyűt?
A hajaknak, verőereknek, attól félek,
nem akad fal, amiben megeredhetnének,
és hiába is feszülnék föl valahányra,
ha senki nincs, ki kíváncsi a szivárványra;
dúlt hitből lett hitetlenségtől ledől máris
a káromkodásból állított katedrális.
És ki öleli meg a lágy hantú mezőket,
amivé sírnom kell kemény sziklacsípőket?
A szívemen koloncok lógnak, vaskos súlyok,
s ki talál meg engem, ha magam mögé bújok?

Eltáncolt nyár


A „Z-füzetek” sorozatban, 2003-ban megjelent „Eltáncolt nyár” hatvannégy lírai költeményt tartalmaz. A terjesztő – a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság – a következőkkel ajánlotta:

Vecsey Kiss Mária: Eltáncolt nyár

'Kis túlzással azt is mondhatnánk, „régi költő” jelentkezik a 21. század elején, olyan poéta, aki nem kortársaihoz, hanem a száz évvel ezelőtti első Nyugat-nemzedék tagjaihoz áll közel, legközelebb talán Tóth Árpádhoz. Hagyományos témái - a természet, a szerelem, a létezés végső kérdései – rezignált hangulatú, a belenyugvás derűjét árasztó, jambikus lejtésű, kifinomult stílusú, veretes formájú költeményekben jelennek meg. Szenzibilitás és fölidéző hatású képiség, hajszálpontos ábrázolás és választékos stílus jellemzi verseit, amelyek a meglátott szépségek hű másolatai. Érett és csiszolt líra ez, csakugyan a Nyugat-hagyomány folytatása – főképp a természet- és tájversekben (A pillanat töredéke; Illúzió; Nyárvég; Havazik stb.). Impresszionista látványelemekből bontja ki a költőnő leheletfinom természeti képeit, azaz a maga lelkének lenyomatait. Vecsey Kiss Máriának nincsenek nagy ambíciói, nem akarja a világmindenség kérdéseit versbe szőni, erről vall a kötet mottóversében (Előszóra) is. Csak az évszakokról (a Kis tüzek című fejezetben), az érzelmekről (a Sikolts szívemben), az elmúlásról (az Innen, s túl darabjaiban) sző finom képeket, áttetsző, fátyolos darabokat, miközben vissza-visszautal költőelődeire, pl. Csokonaira vagy Pilinszky Jánosra. A hagyományos irályú, klasszicizáló formakultúrájú, elégikus-melankolikus tónusú, szép versek kedvelőinek való kis kötet.”


Vecsey Kiss Mária
Illúzió


Illatos réteken járok,
kezemhez érnek nyurga virágok,
talpamat fű szúrja, nem bánom,
ruhám sincs, nem baj, nem fázom.
Fejem a fénybe emelem,
nyári szél gomolyog velem,
fölkap a virágok fölé,
bólogató, hűs fák köré.
Sóhajtásom bodorodó felhő,
madárhangját küldi felém az erdő,
fülembe suttogva beszél,
lágyan simogat a szél,
megforgat, szétszór a légbe,
és elúszik velem az égbe…


....
Vecsey Kiss Mária
Kis tüzek


Kis tüzek égtek a nyárban.
Sarkukba kuporodtam hűvös éjszakán.
Röpke szikrák pirosában
a szívem is megperzselődött parazsán.
Ám utolsó öleléssel
a nyár ellobbant, s ahogy az ősz érkezett
- fájó, nyirkos érintéssel -,
forró lázat csiholt kis tüzeim felett.
....

Vecsey  Kiss  Mária
Innen, s túl


Meghallod-e már azt a hangot:
évre az év hogyan fordul;
ahogy lebeg a nagy vízen át
fényre az árny mint csikordul?
Tudod-e már, milyen a zajban
a csönd sóhaját hallani?
Tudsz-e már magadból valamit
magadnak is megvallani?
Érzed-e már az alkony szagát
elomolva a rét fölött?
Egy madár szárnya-suhogását
– az imént még itt röpködött?
Bíborkárpit az éjszakában
meglátod-e merről hasad?
Ha Isten lenéz a nagy égből,
megsejted-e benne magad?
Féled-e még, ha zörög a zár,
ha a kilincs megcsikordul,
s lebegve száll a nagy vízen át
árnyba a fény, ahogy fordul?

Vecsey Kiss Mária: Éjféli misén

Éjféli misén


Ó, boldog gyerekkor!
- az idő tőlem is elorozta -,
amikor a karácsonyfát még a Jézuska hozta.
A csengettyűt angyalok rázták,
és a felnőttek buzgón magyarázták,
hogy jó voltam, ezért a szép játék,
az enyém itt minden ajándék.
És, mint aki csodát lát,
bámultam a fénylő fát.
A ropogó hóban szüleimtől kísérve
boldogan mentem az éjféli misére.
Most megint itt vagyok,
a szívem ugyanúgy dobog,
mert egyszerre zeng föl száz torok,
és üdvözülten megszólal a "Pásztorok".

Vecsey Kiss Mária: Szilveszteri számvetés

 Szilveszteri  számvetés

    Éjfélkor elsírta magát. A kristálypoharakban aranyló buborékok röpködtek, a többiek koccintottak, neki meg vastag, meleg patakokban folytak a könnyei. Nem próbálta visszatartani, hadd potyogjon poharába, keze fejére. Nem is tudta igazán, mi a baj. Valami homályos érzés tolult fel benne, a torkát szorongatta, utat keresett, hogy felszínre törhessen.  Ritkán sírt, de most hagyta, hogy a keserű befelé fordulás eluralkodjon rajta. Kicsit még dédelgette, ringatta is magában. Jól esett. És ha jól esik, akkor kell is. Mindennek megvan a maga értelme, értéke, legyen az érzés, gondolat, élő vagy élettelen anyag. Erre tanították a szülei, ezt szokta meg később is, gyerekeit is így tanította. Mindent meg kell becsülni, semmit nem szabad elpocsékolni, a tiszteletre méltót tisztelni kell, a megköszönni valót meg kell köszönni. Egész életében így élt, ennek köszönheti mindenét, amije van.
    Egyvalamivel nem tudott takarékoskodni soha : saját magával. Korán adta át magát a természet erőinek is, sokat vállalt, teljesített, boldogan tette. Nyitott szívvel, kitárt lélekkel osztogatott. Nem kerített nagy feneket a dolognak, természetesnek vette, hogy ami szívében, fejében, testi erejében rejlik, azt használnia kell. Csendesen szerényen tette mindezt, mindenféle önreklám nélkül. Aztán, egyszer csak úgy érezte, hogy kifosztotta magát. Ereje meggyengült, türelme elfogyott, szíve, feje kiürült. Szűkebb környezetében, a családban továbbra is boldognak érzi magát, de a tágabb környezettel, a világgal már nem tud megbékélni. Mindennek pénzíze, pénzszaga van; mások érdemeket hajhásznak, ő meg elherdálta magát. Nem úgy adta oda értékeit, ahogyan azt kellet volna : hivatalos rang,  dicsekvés, ellenérték nélkül, így nem is becsülték azokat. Elfogadták, elvették, vagy észre sem vették, sokszor nem is értették, használták, vagy nem, vagy a saját képükre faragták, és elfelejtették. Önzetlenül adta, nem kívánt érte semmit, mégis, mikor nagy ritkán maga is kérni kényszerül, elborzad, micsoda falakba, paragrafusokba, irigységbe, nemtörődömségbe, értetlenségbe, érdekek harcába ütközik. Neki csak az adakozás öröme adatik? Járni nem jár érte semmi? Lassan-lassan kiábrándulttá válik. Valahányszor egy tapasztalattal lesz gazdagabb, egy illúzióval mindig szegényedik. Hát érdemes akkor? Mindennek megvan a maga értelme, értéke? Nem értelmetlenül ajándékozgatja magát?
    Most is tékozol. Háta mögé dob egy újabb évet. S csak reménye van rá, hogy talán valaki felszedegeti.